A közszolgálat szexi!

2019. március 31. - Hajnali Blogger

picsart_03-30-09_36_36_2.jpgMa már szinte minden „szexi”, ami nem elég vonzó ahhoz, hogy az emberek saját elhatározásukból akarjanak élni vele: az olvasás, az egészséges életmód, az udvariasság, a jótékonykodás, a hulladékmentes élet, és még sorolhatnánk. Hogy hogyan jön ide a közszolgálat, amivel az emberek nemhogy saját elhatározásból, de ha lehet, még hatalmi unszolásra sem szívesen kerülnek bármiféle kapcsolatba, azt helyezze kontextusba a következő sajtóhír: Orbán Viktor testvérének barátja rendszeresen kerül a közbeszerzések döntési pozíciójába. Azt hiszem, bármi, amit elsőre levonnánk következtetésként ebből a híradásból, az pont nem az, hogy a közigazgatás elbűvölő, rajongható vagy legalább vágykeltő lenne, eltekintve persze a közigazgatásban – is – elévülhetetlen büntetőjogi érdemeket szerző haszonhúzók szempontjaitól. Az általánosítás csapdájába esünk azonban, ha a közigazgatást, annak diszfunkcióit és egyes döntéshozóit összemossuk a közszolgálat eredeti céljával, alapeszméivel és az azokért dolgozó valamennyi ember kvalitásaival, attitűdjével. Ez utóbbiak, a köztisztviselők, kormánytisztviselők, közalkalmazottak (a továbbiakban együtt és a szó nemes értelmében: közszolgák) maguk éppúgy nem mentesek a hibáktól, ahogy a közszférán kívül tevékenykedő gazdasági szereplők sem. Az előbbiek megítélését azonban a kormányzati korrupció elidegenítő effektusán túl néhány téves feltételezés is a piaci szereplőké alá helyezi, álláspontom szerint igazságtalanul. Melyek azok a leggyakoribb érvek, amelyek a közigazgatás kétségtelen anyagi, időbeli és lelki terheit a többnyire vétlen közszolgákon kérik számon?

A közigazgatásban dolgozókat az én pénzemből tartják el: ez így van. Mint ahogy az autószerelőnk alkalmazottait a teljes műhelyfelszereléssel együtt, a biztosítónk drága öltönyös ügynökeit és csillogó székházát, a kedvenc kávémárkánk gyártósorát és dolgozóit is. Csakhogy amíg a közigazgatásért a jövedelmünkből adó formájában fizetünk, az ezen kívül felmerülő fogyasztásunkra az adózás utáni jövedelmünkből áldozunk. Az a sajátosság, hogy az adó összegéről és annak végcéljáról nem mi döntünk, teszi sokkal érzékelhetőbbé és fájdalmasabbá a közszolgáltatások finanszírozását (tekintsünk most itt el a magáncélokat szolgáló elvonások demoralizáló hatásától). Amíg ugyanis egy tetszőleges alapvető vagy kényelmi beszerzés tekintetében minden egyes alkalommal mérlegelhetjük, hogy megéri-e nekünk az érte elkért összeg, addig az adók tekintetében nincs ilyen megfontolási lehetőségünk, tehát egyfajta kényszerrel állunk szemben. Sokszor ráadásul olyan célokért kell áldoznunk, amelyeket nem tartunk feltétlenül szükségesnek. Mindez teljesen érthető álláspont az egyéni racionalitás szintjén. A történelem során azonban nem véletlenül alakult ki az állam a maga szervező funkcióinak sokaságával, és vált egyfajta monopol „vállalkozássá” a kevésbé népszerű, mert kis méretben nem megvalósítható vagy gazdaságilag nem rentábilis szolgáltatások piacán. Ha valamiféle humánus megfontolás alapján közmegegyezésként elfogadjuk, hogy az egészségügyi alapellátást azoknak is biztosítani kell, akik csekély jövedelmük, a földrajzi távolság vagy bármely egyéb ok miatt a magánellátást nem tudják igénybe venni, akkor abból logikusan következik, hogy – egyéb jelentkező híján – az államnak a teljes népességet szociálisan és területileg is lefedő intézményhálózatot kell létrehoznia, melynek költségeit a tényleges igénybevevők körétől függetlenül szét kell osztania az állampolgárok között. A megoldásnak az emberi természetet jól ismerő és azzal messzemenőkig számoló kulcsmozzanata abban áll, hogy a „köz” – egyes emberek által nem feltétlenül érzékelhető – érdekét szolgáló kiadások fedezetét az állam nem bízza a véletlenre, ezért vonja el minden más, személyes elhatározáson alapuló kiadás előtt adó formájában. Tekinthetjük ezt egyfajta bizalmatlanságnak, azonban ha mélyen magunkba nézünk, valószínűleg belátjuk, hogy mi sem fizetnénk önszántunkból minden hónapban, teszem azt, a mumpsz elleni oltás elérhetőségéért, ha amúgy mi magunk megkaptuk már (az oltást vagy a mumpszot).

A közigazgatás pazarló, a dolgozók túlfizetettek: ez is igaz lehet adott esetben, mint ahogy a piaci szférában is vannak jelentősen túlárazott termékek és szolgáltatások, melyek ellenértékét szintén mi fizetjük meg. És bár a közigazgatásban a piac kiegyenlítő szerepe híján valóban nagyobb eséllyel állandósul a túlköltekezés, az elavult szolgáltatások és nehézkes eljárások fennmaradása, az ezt eredményező döntésekért semmiképpen nem a közszolgák és a közszolgálatiság alapeszméje a felelős.

A közigazgatásban dolgozók a „nyugdíjas” állásuk miatt nem teljesítményorientáltak: az elmúlt évek leépítési hullámai és a közszolgálati jogviszonyt szabályozó törvények változásai ma már semmilyen plusz biztonságérzetet nem nyújtanak a közigazgatásban dolgozóknak. És bár lehet ezen is vitatkozni, tapasztalataim szerint a teljesítmény, a minőség csak kis mértékben függ az állástalanság relatív fenyegetésétől, az sokkal inkább a személyiség függvénye, melyet az önbecsülés és a jól végzett munka öröme éppúgy motivál, mint a várható egzisztenciális előnyök vagy hátrányok.

A közszolgák a piacon éhenhalnának: ez a kijelentés – a teljesítményre vonatkozóval együtt – némiképp kapcsolódik a túlfizetettség érvéhez, hiszen azzal a feltételezéssel él, hogy a közigazgatásban dolgozók nem rendelkeznek a piaci viszonyok között szükséges tudással, készségekkel és munkamorállal. A közigazgatási munka hátránya, hogy a benne folyó háttérmunka természeténél fogva sokszor rejtve marad, így bár számos szakmai műhely és szakember hoz létre maradandó értéket, azok sem egyéni teljesítményként, sem szervezeti tudásvagyonként nem kerülnek a nyilvánosság elé. A feltételezett kompetenciahiánynak ellentmond azon nagyszámú pályaelhagyó köztisztviselőnek a példája is, akik a több évtizedes szakmai tapasztalatukat, két-három területet lefedő felsőfokú végzettségüket, nyelvtudásukat és munkabírásukat pillanatok alatt valamely gazdaságilag meghatározó vállalat vagy egyéb szervezet keretein belül hasznosították. Ilyenkor persze mindig felvetődik a kérdés, hogy miért nem helyezkedett el az illető kezdettől a nagyobb fizetéssel és megbecsültséggel kecsegtető piaci szférában. Erre annyiféle válasz lehetséges, ahány ember van, a pályaválasztás mindig a személyes preferenciák és adott esetben némi véletlennek a következménye. A közszolgálat mellett szólhat a korai családalapítási szándék, a kontrollálható munkaidő – bár ez a közhiedelemmel ellentétben a közigazgatásban sem alapvetés –, egyes területeken a gyorsabb szakmai fejlődés lehetősége, a családi hagyomány, ad absurdum a köz szolgálatának eredeti, romantikus ideája. Hiszen minden rárakódott szervezeti baja, tehetetlensége, közpénzveszejtő attitűdje és NER-katonái ellenére a közigazgatást még mindig sokan tekintik hivatásnak, a közjó egyfajta történelmileg megbecsült szolgálatának. Ez a kettősség: egyrészről a köz szolgálatára való kiválasztottság, másrészről azon széles tömegek ellenérzése, akiken ezt a közszolgálatot gyakorolják, napjainkra szinte teljesen elvesztette a pozitív elemét. A közszolgálat ma már egyszerű, bárki által elérhető foglalkozásként a megélhetést nyújtó életpályák közül az egyik legkevésbé elismert választássá vált, miközben a közfeladatok ellátása továbbra sem szolgál minden érintett megelégedésére.

Mégis azt gondolom, hogy a közigazgatás megfelelő szabályozási környezetben, szervezettel és vezetéssel egy versenyképes gazdaság alapja és az ország összes lakójának a szövetségese lehet. (Éppúgy, ahogy azok a NER-ben hátrányos helyzetű vállalkozók, akik a hátszéllel előrejutó gazdasági szereplőkkel szemben valódi hozzáadott értéket hoznak létre, nem kevés erőfeszítéssel és kockázatvállalással, és akiket a közvélekedés sokszor a közszolgálat és a „bérből és fizetésből élők” természetes ellenségeként kezel.) Nehéz tehát megvédeni a közszolgálatiság becsületét akkor, amikor annak képviselőit egy emberként kárhoztatják a közigazgatás összes visszásságáért, másrészt az egyéni tapasztalatok is alátámasztják adott esetben egy-egy eljárás, ügyintézés emberi hibán vagy hiányos tudáson múló szakmaiatlanságát – mint láttuk, egyébként éppúgy, ahogy a piacon is előfordul. De mindezzel együtt a közszolgálat, ha valódi közmegegyezésen alapul, lehet kicsi, okos, gördülékeny, innovatív, empatikus, odaadó, vicces… Na jó, szexi.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalireflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr7314728685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuvuvu2 2019.03.31. 18:28:39

Az a baj, hogy aki megszokta azt a munkatempót, ami a közigazgatásban van, tisztelet a kivételnek, képtelen átállni, még akár egy állami tulajdonú nagyvállalat munkatempójára is. Ennek egyik kiváló megerősítése volt az a felháborodás, ami a szabadságok csökkentése során került a média érdeklődési körébe. A felháborodás ugyanis annak is szólt, hogy ezentúl le kell dolgozniuk az ebédidőt,, amit eddig nem kelllett. WTF? Ebben az országban több millióan dolgozunk és fizetjük az adót úgy, hogy a munkahét 40 óra (+ X fizetett vagy fizetetlen túlóra) és az ebédidőt le kell dolgozzuk. A közigazgatásban meg a hivatalos munkaidő 30 évig 37,5 óra volt? A mi adónkból? Ez kimeríti a közpénz pazarlását!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2019.03.31. 19:39:55

@vuvuvu2: Kérlek, hogy vedd hozzá azt a paramétert, hogy 30 évig a privátszférától jóval elmaradottabb (60-70%) bérért dolgoztak. Tehát igen, jóval kevesebbért kicsivel kevesebbet dolgoztak.
Ettől függetlenül egyetértek veled, vonatkozzon mindenkire ugyanaz a szabály! De akkor a bérek színvonalában is! :-)

caesar 2019.03.31. 21:54:29

Kedves vuvuvu2,

rácsodálkozásodból úgy érzem hogy egy percet sem dolgoztál még a közszférában, sőt halvány lila gőzöd sincs róla hogyan működik, milyen bérek vannak, mennyit dolgozik egy közszolga... a te adóforintodból ugye LOL!
A közpénz pazarlásával egyetértek. De erről pártunk és kormányunk prominens személyiségeit kellene kérdezni...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.03.31. 22:36:07

A legalapvetőbb dolog, amit meg kell érteni, hogy az állam rendelkezik egy olyan képességgel, amivel egyik piaci szereplő sem: fegyveres erővel tud kényszeríteni.
Emiatt nincs rászorulva a hatékonyságra. A piacon nem tudsz egy Suzukit eladni Lamborghini áron, mert nem tudod rákényszeríteni a vevőt, hogy megvegye. Az állam viszont tudja.
Tehát
1. "A közigazgatásban dolgozókat az én pénzemből tartják el": nagy különbség van aközött, hogy a Suzuki gyár dolgozói tartják-e el, vagy egy hivatalnokot, aki azért felelős, hogy a kerítésem színe passzol-e a településképhez. Az egyik az én döntésem eredménye, a másik fegyveres kényszeré.
2. "A közigazgatás pazarló, a dolgozók túlfizetettek": Nem feltétlenül túlfizetettek, de az biztos, hogy pazarló ld. fent.
3. "A közszolgák a piacon éhenhalnának": A közszolgák többsége nem jogász, vagy közgazdász. Tényleg nincs túl sok lehetőségük az állami szektoron kívül.
Ezek még a NER-től függetlenül igazak, minden államra. Még a lehető legjobb államra is.

Illetve zárójelben még megjegyezném, hogy a közt szolgálni nem csak állami alkalmazottként lehet. A legtöbb ma állami szolgáltatásként ismert tevékenység, valaha nem állami tevékenységként indult. A tűzoltástól, az oktatásig.

midnight coder 2019.04.01. 06:58:21

Alapvetõ különbségek vannak a versenyszférához képest:

1. Ha én veszek egy autót, akkor dönthetek úgy hogy Suzukit veszek, dönthetek úgy hogy Opelt, vagy Fordot, stb. Vagy úgy is, hogy nem veszek kocsit. A közszférában pedig az van, hogy megveszed a Trabantot ha akarod, ha nem.

2. Ha én veszek egy autót, akkor nem vagyok arra rákényszerítve, hogy egyúttal vegyek még egyet az ország másik felében élõ, születésétõl segélybõl és lopásból élõ polgárnak is.

3. Az 1. miatt az autógyárban rá vannak kényszerítve az emberek hogy hatékonyan dolgozzanak, a közszférában ez fel sem merül. Kíváncsi lennék, Pl. hány iskolaigazgató tudna akár csak fél évig vezetõ pozícióban maradni egy multinál az õ képességeivel és képzettségével.

4. Korrupció. Ballibbant emberkék ezt hajlamosak csak a NER-rel összekötni, miközben a közbeszerzések a szocik alatt legalább ennyire korruptak voltak, csak akkor nem volt a dolognak ekkora sajtója. A közszféra by design korrupt, és nem csak nálunk. Ez igazából nem is annyira csak a közszolgálatra igaz, hanem kb. minden nagyobb szervezetre ami nem a piacról él. Általában minél lazább a kapcsolat a befizetõk szándéka és a nyújtott szolgáltatás között, annál kevésbé hatékonyan használják a pénzt. A skála egyik egyik végén van ilyen szempontból a piacon a Jucika néni akinek vagy megveszed a tojását vagy nem, a másik végén pedig a közszolga.

Szóval nem, a közszolgálat nem szexi, nem is lesz az soha, ahogy a foghúzás sem.

nu pagagyí 2019.04.01. 07:04:04

Egy népellenes rendszerben a közszolga a hatalmat szolgálja az emberekkel szemben, akkor is, ha azzal hitegeti magát, hogy ő aztán nem. Elég egy két év, hogy életre szólóan deformálódjon az erkölcsi érzéke, mivel karrierlehetősége kizárólag a seggnyalás intenzitásától, vagy a korrupt sógor-koma viszonyok feletti kussolás minőségétől függnek. Meg lehet ezt szokni, mert aki kussol, az viszonylagos egzisztenciális biztonságban érezheti magát Ők lesznek az aktuális diktatúra bukása után azok, akik alig várják, hogy felbukkanjon az újabb diktátor, aki visszaállítja majd az akolmeleget, ahol különösebb tudás nélkül, ismét el lehet majd vegetálni. Nem véletlen, hogy minden diktatúra, - ez is -, abban érdekelt, hogy minél nagyobbra fújja fel, az állami alkalmazottak részére átnevelő táborként funkcionáló államot.

chrisred 2019.04.01. 08:27:00

Szerintem az egyetlen releváns különbség a versenyszféra és a közszolgálat között, hogy a közszolgálati vezetést a hozzá nem értő választópolgárok jelölik ki a választásokon.

chrisred 2019.04.01. 08:27:48

@nu pagagyí: Egy népellenes rendszerben a vécésnéni is a hatalmat szolgálja.

0dzsud0 2019.04.01. 08:35:03

@(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller: bérek + szabadnapok + egyebek színvonalában is. mert a közszektorban is van azért szívás. ott 6 hónap a próbaidő, 2 hónap a felmondási idő, közigazgatási alap- és szakvizsga, öltözködési kódex az ügyfél- és légkondimentes irodában is, rugalmatlan munkaidő, a home office teljes hiánya. ha egyenlősdi, akkor legyen egyenlősdi.

midnightcoder2 2019.04.01. 09:15:01

@0dzsud0: Persze hogy szívás. De az sem véletlen, hogy aki ott van az ott van és nem máshol. És alig hiszem, hogy a többséget a hivatástudat vezérli.

0dzsud0 2019.04.01. 09:32:44

@midnightcoder2: nem, ezt én sem hiszem. és igen. mehet a sirám, de kevés kivétellel nincsenek abban a helyzetben, hogy ha rosszul bánnak velük, akkor majd lelépnek a jobban fizető versenyszférába. a közszféra dolgozói (az átlag) engem leginkább azért irritál, mert mindennapos az irigykedés. a lehető legkevesebb teljesítménnyel, belefektetett energiával szerzett BSc (vagy inkább BA) diplomájával (rengeteg esetben tanári, szociológus vagy hasonló komolyságú) irigyli azt, aki nála többet dolgozva, önmagát folyamatosan képezve merészel nála jobban keresni. mert az szerinte neki, az ő teljesítményéért ugyanúgy járna. és ez nem egy-egy kiragadott történet, tényleg mindig ezt hallom tőlük.